KÖSZÖNTŐ

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”

Tamási Áron üzenetével 2010 nyarán 18 lelkes Marcali polgár létrehozta a Marcali az Otthonunk Egyesületet. Egyesületünk ma 110, a városért elkötelezett, tenni kész tagból áll. Tagjainkat a város szeretete köti össze, akik a szellemi és fizikai tartalékaikat a város fejlesztésére fordítják.

A városból elszármazottak idelátogatva elismerően mondják: itt mindig születik valami új, aminek örülhetünk, amire büszkék lehetünk. Örülünk a fürdőnknek, felújított templomainknak, megszerettük a szabadtéri színpadot, a megszépült, és folyamatosan szépülő parkjainkat. De uszodába se kell vidékre járnunk. Sikerült megőriznünk a munkahelyeinket, van hol vásárolnunk, igényesen kikapcsolódhatunk, szórakozhatunk. Azon dolgozunk, hogy ez a jövőben is így maradjon, városunk tovább fejlődjön.

Azt is tudjuk, vannak dolgok, amivel nagyon elégedetlenek vagyunk: kórházunk romló állapotával, vagy éppen a gyógyszálló építésének leállásával, és még sok apróbb-nagyobb dologgal, amit a Marcaliak naponta tapasztalhatnak.

Mindezeket figyelembe véve az Alapszabályunkban határoztuk meg a legfőbb célkitűzéseinket.

„Célunk:

  • A város jövőjét érintő stratégiai tervek kidolgozásában való részvétel, külső szakemberek bevonásával.
  • A város fejlődésének elősegítése, kulturális értékeinek megóvása, hagyományainak felelevenítése.
  • A város arculatának fejlesztése, akciók szervezése.
  • Rendezvények szervezése, illetve szervezés segítése.
  • Közérdeklődésre számot tartó, ismeretterjesztő előadások, fórumok szervezése.
  • Különböző társadalmi csoportok, gazdasági szereplők elképzeléseinek megismerése.
  • Kapcsolattartás az önkormányzattal, a város intézményeivel, civil szervezetekkel, gazdasági szereplőkkel.”

Értékeink megőrzése mellett a dinamikus fejlődésért dolgozunk. Ebben segítettek nekünk a marcali polgárok, akik a legutóbbi önkormányzati választáson –elfogadva és támogatva jelöltjeinket– öt évre megválasztották dr. Sütő Lászlót polgármesternek, Fekete Lajost, dr. Mészáros Gézát, Kőrösi Andrást, dr. Sütő Lászlót, Hosszú Andrást, Varga Zoltánt és Mozsárné Kutor Veronikát pedig önkormányzati képviselőnek. A polgármester úr és a képviselők programunknak megfelelően szakértelműkkel vesznek részt a város fejlesztésében. Legaktívabb egyesületi tagjaink pedig az önkormányzati bizottságok munkájában hasznosítják tudásukat, tapasztalataikat.

Bízunk az összefogás erejében, ezért tartjuk fontosnak a legszélesebb körű együttműködést a városunkért. Közösen tegyünk meg mindent Marcali fejlődéséért és szépüléséért!

 

Marcali, 2016. július 27.

 

ELNÖKSÉG

Share This