Március elsején 15.00 órakor a Kulturális Korzóban rendeztük meg a „Marcali épített és természeti értékei” címmel kiírt gyermek- és ifjúsági rajzpályázatunk eredményhirdetését, és a rajzokból, festményekből összeállított kiállítás megnyitóját.
A rendezvényt a Marcali Hidas Frigyes Zeneiskola diákjai nívós műsorukkal nyitották meg. Kőrösi András titkár köszöntötte az alkotókat, a fiatalokat segítő tanítókat, szaktanárokat, a megjelent érdeklődőket, majd értékelte a pályázatot. Elmondta, hogy a Marcali iskolákból 85 rajz, illetve festmény érkezett a pályázatra. Az alkotók remekül látták meg a város szép épületeit, épületrészleteit, köztéri alkotásait, valamint a természeti szépségeit, amelyeket nívós rajzokon, festményeken változatos technikákkal ábrázoltak. Az Alkotásokat Kovács József festőművész tanár, Sabján Veronika iparművész, és egyesületünk titkára, Kőrösi András zsűrizte. Kovács József festőművész tanár ismertette a zsűri szakmai értékelését. A sok elismerő szó elhangzása után Kiss Lajos elnök adta át az okleveleket és a jutalmakat az elismerésben részesült diákoknak.
A díjazottak névsora:
Középiskola
| Név | Iskola | Helyezés |
| Ámmer Fanni | Berzsenyi D. Gimnázium | 1. |
| Hosszú Fanni | Berzsenyi D. Gimnázium | 2. |
| Szabó Szimonetta | Berzsenyi D. Gimnázium | 3. |
Általános iskolák, alsó tagozat
| Név | Iskola | Évfolyam | Helyezés/díjazás |
| Fehér Veronika | Noszlopy G. Ált. Iskola | 4. | I. |
| Boda Mirtill | Noszlopy G. Ált. Iskola | 3. | I. |
| Trubek Bence | Noszlopy G. Ált. Iskola | 3. | II. |
| Szarka Liliána | Mikszáth K. U. Ált. Iskola | 4. | II. |
| Hollósi Laura | Noszlopy G. Ált. Iskola | 3. | III. |
| Lengyel Petra | Noszlopy G. Ált. Iskola | 4. | III. |
| Hotter Petra | Mikszáth K. U. Ált. Iskola | 4. | Különdíj |
| Varga Bálint | Mikszáth K. U. Ált. Iskola | 4. | Különdíj |
| Balogh Hanna | Noszlopy G. Ált. Iskola | 1. | Különdíj |
| Lantos Blanka | Noszlopy G. Ált. Iskola | 1. | Különdíj |
Általános iskolák, felső tagozat
| Név | Iskola | Évfolyam | Helyezés/díjazás |
| Haág Liliána | Mikszáth K. U. Ált. Iskola | 6. | I. |
| Antal Regina | Mikszáth K. U. Ált. Iskola | 7. | I. |
| Szabó Réka | Mikszáth K. U. Ált. Iskola | 5. | II. |
| Tóth Eszter | Noszlopy G. Ált. Iskola | 6. | II. |
| Bogdán Renáta | Mikszáth K. U. Ált. Iskola | 7. | III. |
| Berecz Boglárka | Noszlopy G. Ált. Iskola | 6. | III. |
| Sárdi Gergely | Noszlopy G. Ált. Iskola | 6. | Különdíj |
| Igali Alíz | Mikszáth K. U. Ált. Iskola | 5. | Különdíj |
| Fátrai Bálint | Noszlopy G. Ált. Iskola | 6. | Különdíj |
| Falk Mihály | Hétszínvirág Ált. Iskola | 8. | Különdíj |
| Bogdán János | Hétszínvirág Ált. Iskola | 8. | Különdíj |
A rendezvényen készült képeket Kőrösi Andrásné készítette.